Barion Pixel
HUEN

Kezdőoldal

Magyar Ádám
2018. november 28.

E-zsűri – Elektronikus szabályproblémák

Jelenleg a világon egyedül Magyarországon folyik az elektronikus bridzs komoly tesztje – és az újfajta játékhoz a szabályait is meg kellett alkotnunk. Azelőtt minden könnyen ment: a WBF szabályalkotó bizottsága minden 7-tel végződő évben átírta a szabályokat (néha kevésbé, néha jobban), mi pedig lefordítottuk és alkalmaztuk. E-bridzsre viszont nem létezik szabályozás, nem volt mit lefordítani, így kénytelenek voltunk írni magunknak valamit. Azt, hogy ez tökéletes és végleges lett, nem állítom, a cél azonban az volt, hogy egy tesztfázisban lévő rendszerhez használható és tesztelhető szabályrendszert alkossunk. Ebben a cikkben bemutatom, hogy milyen szabályokat és miért hoztunk, és milyen tapasztalatokat szereztünk az első teszten, az OIMP döntőjén.
Bozzai Bence, Gulyás Dániel
2018. november 24.

Barangolás Oktáviában – csapatbajnokság 2018 10. játékhét

Bár még csak a III. osztályú bajnokság ért véget, már az I/A-ban is megvan a bajnok, hiszen hiába játszik az első GAMAX a második Galimmal a zárófordulóban, akkora az éllovas előnye, hogy már képtelenség megelőzni. A legalsó divízióban a Libella győzött. A 11 etapos túra utolsó szakasza következik.
Gulyás Dániel
2018. november 20.

Országos IMP bajnoki döntő 2018 (villámbeszámoló)

Nem igazán vártam ezt a versenyt. Az elmúlt hetek eléggé lefárasztottak, a sok munka mellett az előző heti vegyesválogatón is játszanom kellett (sikerrel, hálisten), utána pedig egy sima és egy halasztott csapatbajnokit is játszottunk (kevésbé sikeresen), tehát semmiképp nem volt „meccshiányom”.
Szilágyi László
2018. november 16.

Egri enigmák

Zöld Ferivel és Kuttner Gyurival a huszonéves (na jó esetemben inkább tizenéves) korunk óta ismerjük egymást bridzsileg. Mi hárman idén túl a hatvanon egy csapatban indultunk az egri versenyen. Megpróbáltuk az átlagéletkort minél lejjebb vinni, így akadtunk Jalsovszky Jankára. Összeadtunk, osztottunk és máris fiatalabbaknak érezhettünk magunkat.
Bozzai Bence, Gulyás Dániel
2018. november 15.

Barangolás Oktáviában – csapatbajnokság 2018 9. játékhét

Az I/A-ban az e heti meglepetések dacára is kettészakadt a mezőny, jó eséllyel megvan az országos ágra jutó hatos, és már egy szinte biztos kieső is látszik. Lejjebb nagy harc folyik a feljutásért meg persze a kiesés elkerüléséért. Még két forduló és pár pótlandó mérkőzés vár a mezőnyre.
Gulyás Dániel
2018. november 15.

Vegyescsapat-válogató (szubjektív beszámoló)

A világszövetség idén gondolt egyet, és kiírt a jövő évi világbajnokságra egy új versenyszámot, az eddig is létező nyílt, női és szenior mellett az egyre népszerűbb vegyescsapatoknak is lesz saját vb-je. Ennek megfelelően a kontinenseknek selejtezőt kell tartaniuk, ez nálunk az Európa-bajnokság, amelyet februárban Lisszabonban rendeznek meg. Erre pedig a magyar szövetség írt ki válogatóversenyt, amelynek négy indulója a hétvégén döntötte el, kik képviselhetik hazánkat ezen a versenyen.
Mezei Katalin
2018. november 13.

Imressziók az V. Palatinus Ifjúsági Bridzs Dzsemboriról

A dzsembori kifejezést több okból választottuk a Palatinuson tartott rendezvényünk nevének. A szó eredetének vizsgálata kapcsán brit tudósok egy ausztrál őslakos kifejezéssel hozták összefüggésbe: dzsembori = korrobori = nagy lármás összejövetel. Ez a megszólítás illik a mi bridzs ifjúsági találkozóra.
Bozzai Bence, Gulyás Dániel
2018. november 9.

Barangolás Oktáviában – csapatbajnokság 2018 8. játékhét

A legjobbak között a GAMAX tartja lendületét és töretlenül robog tovább a bajnoki cím felé, a következő két osztályban pedig elkezdődött a rájátszás – ki-ki a feljutásért, illetve a kiesés elkerüléséért küzd innentől. Beszámoló a csapatbajnokság nyolcadik játékhetéről.
Bozzai Bence, Gulyás Dániel
2018. november 5.

Barangolás Oktáviában – csapatbajnokság 2018 7. játékhét

A szélső osztályokban (I/A, III) ezúttal kevesebb meglepetés volt, a középsőknél (I/B, II) az alsó- és felsőház szétválása miatt sokan izgultak.
Gulyás Dániel
2018. október 28.

Bronzérem lett a vége – 11. Small Federations Games

Bár a kis szövetségek bajnokságának záró napja előtt némi esély mutatkozott a győzelemre, végül a lettek nem engedték ki az aranyérmet a kezük közül. A mieink jól kezdték ugyan a napot, először a szintén az élmezőnybe tartozó csehek magabiztos legyőzésével, majd a litvánok elleni BBO-s meccsen aratott sikerrel tartottuk a második helyet, de végül harmadik lett a Homonnay Géza–Lakatos Péter, Szegedi Balázs–Winkler Gábor összeállítású magyar válogatott.